Önkéntes munkával a gyerekekért
2009 tavaszán hirdettük meg a Bank Vállalati Önkéntes Programját, amelynek keretében tavasszal és ősszel összesen 10 alkalommal, az ország különböző településein, elsősorban gyermekvédelmi intézményekben végeztek önkéntes munkát a bank munkatársai.
A 2009. áprilisában indult programban összesen több mint 200-an vettünk részt. A munkálatokat alkalmanként 20-25 fő végezte, pénteki napokon. Önkénteseinket nagy szeretettel és nyitottsággal fogadták, volt ahol frissen sütött meleg pogácsa várta a segíteni érkezőket. Voltak olyan otthonok is, ahol az ott élő gyerekek lelkesen dolgoztak az önkéntes munkatársakkal.
A munkán túl lehetőségünk volt a gyermekotthonok napi életébe is betekintést kapni –
az otthonok és az ott élő gyerekek ellátásának színvonala nagy általánosságban megfelelő; vannak viszont olyan területek, amelyeket az állami támogatás már nem tud megoldani, s amire soha nem lehet eléggé odafigyelni: az egészséges táplálkozás, a gyerekek egészséges lelki és fizikai fejlődése, valamint nagyobb költségigényű felújítási munkálatok elvégzése, amelyeket az otthon gazdálkodása már nem tesz lehetővé.
Munkálataink során az alábbi helyeken jártunk és dolgoztunk:
Budapest: Bólyai Gyermekotthon és Szilágyi Erzsébet Gyermekotthon
– 130 m2 kerítés lefestése, homokozóban homokcsere, bokrok, díszcserjék, tuja félék ültetése
– 8 db csavartfűz facsemete elültetés, falak festése az épület külső és belső oldalán különböző színekre, focipálya felfestéseinek felújítása, hátsó kapu és szemetesek lefestése kalapácslakkal
Kecskemét: Faragó Béla Gyermekotthon
– Lábtenisz pálya kialakítása és a kosárpalánk alatti terület betonozása (10 m2)
Székesfehérvár: Felsővárosi Óvoda
– Fa mászóka csiszolása és festése, fém mászókák festése , homokozóban homokcsere, kerti bútor felújítása és ereszcsatorna tisztítás
Szombathely: TEGYESZ, Gyermekotthon
– Kerítés és kapuk festése, kerti padok újra festése, sziklakert kialakítása virágágyás helyén valamint virágültetés
Nyíregyháza: Szabolcs-Szatmár Bereg megyei Önkormányzat Gyermekvédelmi Központja, Tiszadob
– Kerítésfestés, szaletli befejező munkálatok, tetőfedés és festés, padok festése, kerti tó kialakítása
Győr: Győr-Moson-Sopron megyei Gyermekvédelmi Központ Bóbita Gyermekotthon
– Korábban elkezdett lamella kerítés építésének és festésének befejezése, a meglévő kerítés festése, tetőterasz korlátjának festése, kültéri ágyikók (levegőztetők) átfestése, udvar parkosítása, cserjeültetés.
Szeged: Csongrád Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat és Gyermekotthonok Igazgatósága
– 10 db facsemete elültetése, kapuk, kerítés, garázsajtó, irattár és ajtó, raktár, műhely, bojlerház, kazánház ajtó festése, ereszcsatorna festése, rózsaültetés és levelek gereblyézése
Miskolc: BAZ megyei Kórház
– A kórház fa és betonkerítésének lefestése
Komló: Kodály Lakóotthon
– Épületen belüli tisztasági festés kb.: 200 m2-es felületen valamint 200 m-es kerítésfestés
Végezetül néhány gondolat a résztvevő munkatársaktól:
– Nagyon jó volt látni, hogy az intézmény vezetője mennyire elhivatott és mennyire szívügye ez az egész. Kellemes meglepetés volt számomra, hogy milyen készülődéssel vártak minket
– Nagyon jó volt látni azt, hogy mennyire elhivatott, és áldozatkész vezetői vannak egy ilyen otthonnak. Örülök, hogy ezzel a munkával egy kicsit tudtuk támogatni az otthon lakóit, valamint javítani tudtuk az életkörülményeiket. Elég sokan voltunk ahhoz, hogy egyenként senki nem érezte nagyobb tehernek, de a összeségében tudtunk annyit tenni, hogy az már látványos és produktív legyen.
– A csapatban töltött egy nap a tagoknak volt nagyon jó, a munkánk végeredménye pedig az otthonlakóknak.
– Kifejezetten jól éreztem magam. Jó volt a csapat. Megható volt látni a környezetet és az ott dolgozókat. Nagyon kedvesek voltak. Szívesen vállalok legközelebb is hasonló tevékenységet.
Az önkéntes programban szakmai együttműködő partnerünk az Önkéntes Központ Alapítvány.
Felkészülés a munkára:
A munka előtt az alapítvány és a segített intézmény vezetője egy rövid (egyórás) felkészítő beszélgetést szerveznek a résztvevő munkatársaknak az alábbi témákban:
mi a célja a napnak -más ez, mint egy hagyományos csapatépítési tréning
az együttes munka folyamata, technikája (cél, hogy lehetőleg közösen, nem sok kisebb külön csoportokban dolgozzunk)
A gyermekotthonban végzett munka esetén:
az otthon életének, lakóinak bemutatása
a gyermekekkel történő találkozás hogyan történjen zökkenőmentesen
hogyan viselkedjünk, beszélgessünk, dolgozzunk együtt
milyen ajándékot vihetünk (aminek leginkább örülnek) a gyerekeknek
Az önkéntes munka 3. állomása Szombathelyen
A Raiffeisen Bank Vállalati Önkéntes Programjának 3. állomása Szombathely volt, ahol az eddigi munkálatokhoz hasonlóan a régió munkatársai egy gyermekotthonban dolgoztak.
A Bank önkéntesei is segítettek a rekordkísérletben!
Május 3-án, vasárnap a Városligetben összesen ezerkétszáz, hátrányos körülmények között élő gyermek evett együtt egy 286 méter hosszú asztalnál.
Az önkéntes munka 2. állomása Budapesten
A Raiffeisen Bank Vállalati Önkéntes Programjának 2. állomása Budapest volt, mely alkalommal a munkatársak egy gyermekotthonban dolgoztak, április 24-én.
Elindult a Raiffeisen Bank vállalati önkéntes munkája
Székesfehérvár volt az első állomás
Ez év tavaszán elindult a Bank Vállalati Önkéntes Programja. Ennek első állomása április 17-én Székesfehérvár volt, ahol a régió munkatársai közösen dolgoztak a város egyik óvodájában.
Önkéntes munka a Hűvösvölgyi Gyermekotthonban
2008 őszén a budapesti Hűvösvölgyi Gyermekotthonban a marketing főosztály munkatársai kerítést és padokat festettek, felújították a homokozót és összegereblyézték a faleveleket.
A munkálatokban az otthon gyermekei is segítettek; az ebédet - bográcsgulyást - a gyermekotthon vezetője, Bozsóki Róbert készítette a gyerekek bevonásával.