Önkéntes munkával a gyerekekért

Székesfehérvár volt az első állomás


Ez év tavaszán elindult a Bank Vállalati Önkéntes Programja. Ennek első állomása április 17-én Székesfehérvár volt, ahol a régió munkatársai közösen dolgoztak a város egyik óvodájában.

A Raiffeisen Bank az Önkéntes Központ Alapítvány segítségével országos szinten, régiónként önkéntes munkát hirdetett meg a munkatársak körében, minden régiót érintve.

A székesfehérvári régió – a program első állomásaként – a meghirdetett Vállalati Önkéntes Programot a Fehérvárért Felelősségi Programmal kapcsolta össze, melynek eredményeként választásuk a 122 éves Felsővárosi Óvodára esett, ahol az udvart újították fel.
A munkálatokban 18 fő vett részt. A csoportnak több mint a fele a régió más városaiból érkezett (Dunaújvárosi, Tatabányai, Esztergomi, Komáromi, Oroszlányi és Bicskei Fiókból).
Önkénteseink az óvodában a gyermekek nagy örömére az udvari játékokat és bútorokat lecsiszolták majd lefestették, a tornapadokat felújították, a homokozókat pedig felásták.
A régió a Székom Zrt-t (Székesfehérvári Kommunális Zrt)- aki szintén tagja a Fehérvárért Felelősségi Programnak – segítségül hívta az udvaron található fák gallyazására, a homok- és hulladék elszállítására.
Az akcióhoz csatlakozott a Praktiker Áruház is, aki vállalta az ovisok már használhatatlanságig megöregedett kerti bútorának felújítását, valamint a munkálatokhoz szükséges anyagok szállítását.
Az étkeztetésről a Kodolányi Étterem vezetője gondoskodott, aki kalóriadús babgulyással és pogácsával biztosította a szükséges energiát.

Székesfehérvár esetében valóban megvalósult az a kezdeményezés, hogy közösen sokat tehetünk.



Székesfehérvár volt az első állomás