Bemutatkozik Szekeres Adrien   |    Gyermekétkeztetési pályázat   |    Média főzőverseny
Közösen a gyermekétkeztetésért

243 gyereknek segített élelmiszerrel a Raiffeisen Közösen program újabb adománya


Július 7-én Székesfehérváron a Raiffeisen Bank és a Gyermekétkeztetési Alapítvány képviselői, valamint a program támogatója, Szekeres Adrien énekesnő adták át a Raiffeisen Közösen program újabb élelmiszeradományát a megyei gyermekvédelmi szolgálata által fenntartott lakásotthonokban nevelkedő gyermekek részére.

A Raiffeisen Közösen program tavasszal indított, májusban lezárult akciója révén, az ügyfelek segítségével 10 843 840-Ft gyűlt össze: az akcióban a Bank minden Raiffeisen OKOSkártyás vásárlás után 10 Ft-tal támogatta ugyanis a rászoruló gyermekek étkeztetését. Az összegből a Gyermekétkeztetési Alapítvány által lebonyolított pályázaton nyertes 11 gyermekotthon jut minőségi élelmiszerhez 2009 júliusában.

Az első élelmiszerátadásra a Fejér Megyei Önkormányzat Gyermekvédelmi Szakszolgálatánál került sor, ahol 243 gyermek él nyolc lakásotthonban, Székesfehérváron és vonzáskörzetében. Az élelmiszeradomány értéke több mint két millió forint. Az átadáson jelen volt Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal irodavezetője és aljegyzője valamint Rigó László, a Fejér Megyei Önkormányzat szociális bizottságának tagja. A gyerekek meglepetés előadással és házi készítésű süteménnyel kedveskedtek, majd a bank önkéntes munkatársaival együtt segítettek az élelmiszerek lepakolásában is, így megtapasztalhatták: közösen sokat tehetünk.

Júliusban további 10 gyerekotthon kap hasonló élelmiszeradományt az ország különböző településein: Budapesten, Debrecenben, Győrött, Hajdúböszörményben, Ikerváron, Mohácson, Sopronban, Tiszaföldváron, valamint Zalában. A Raiffeisen Bank tervei szerint ősszel újra meghirdeti jótékony célú OKOSkártya-akcióját.




Közösen sokat tehetünk!