A Bank önkéntesei is segítettek a rekordkísérletben!
Május 3-án, vasárnap a Városligetben összesen ezerkétszáz, hátrányos körülmények között élő gyermek evett együtt egy 286 méter hosszú asztalnál.
A Gyermekétkeztetési Alapítvány szervezésében új rekord született: összesen 1200 gyermek ült le egy extra méretű, összesen 286 méter hosszú asztalhoz, hogy együtt fogyasszák el az általuk készített, szintén rekord mennyiségű paprikáskrumplit. Az esemény különlegessége, hogy a rekordot éppen azon gyermekek állították fel, akiket az alapítvány év közben folyamatosan támogat, s akik az alapítvány segítsége nélkül éheznének. A rekordkísérlettel a szervezők az éhező magyar gyermekekre, s a közös segítségnyújtás szükségességére hívták fel a figyelmet.
A gyermekek egy számukra szervezett majális keretében nemcsak ételhez jutottak, de ismert sztárok (a TV2 Jóban-Rosszban sorozat szereplői és a legutóbbi Megasztárosok) segítségével főzhették meg a hagyományos magyar ételt. A 45 darab felállított bogrács mellett helyet kapott egy óriási asztal is, ahol a gyermekek együtt fogyasztották el a verseny során főzött paprikás-krumplit, s állították fel a hivatalos magyar rekordot is: "1200 gyermek eszik együtt!". A paprikáskrumpli-főző versenyt Gyomaendrőd nyerte. A nyertes csapat részt vehet egy dunai hajókiránduláson Budapestről Szentendrére, majd ellátogathat a budapesti Szabadtéri Néprajzi Múzeumba egy általuk választott napon, és a település 500.000 Ft értékben kap élelmiszereket. A 2. és 3. helyezett települések is különböző díjakban részesültek.
Az alapítvány segítséget kért tőlünk önkéntes munka formájában. Felhívásunkra 24-en jelentkeztek, akik lelkesen padokat pakoltak, tűzifát hordtak, a főzéshez szükséges alapanyagokat kiporciózták, a gyerekeket terelték, lufit fújtak és osztogattak, valamint az alapítvány kérésére folyamatosan rendelkezésre álltak.